A kontaktorok elve

A kontaktor egy automatikus elektromos vezérlőberendezés, amely elektromágneses erőt használ az elektromos áramkörök kapcsolásának vezérlésére; széles körben alkalmazzák a motorvezérlésben és az energiaellátó rendszerekben. Működési elve elsősorban egy tekercs feszültség alá helyezését foglalja magában, hogy mágneses mezőt hozzon létre, ami viszont az érintkezőket működteti az áramköri kapcsolat létrehozásához vagy megszakításához.

Ha a kontaktor tekercsét egy vezérlő áramforráshoz csatlakoztatják, elektromágneses vonzás keletkezik a tekercsen belül. Ez az armatúra behúzását okozza, ami a mozgó érintkezőket érintkezésbe hozza az álló érintkezőkkel. Következésképpen a fő áramkör zárva van, lehetővé téve az áram áramlását a terhelő berendezéshez. Amikor a tekercs feszültségmentes-, az elektromágneses erő eloszlik; rugók hatására az armatúra visszatér eredeti helyzetébe, az érintkezők szétválnak, és a főáramkör megszakad.

A kontaktor általában egy elektromágneses rendszerből, egy érintkezőrendszerből és egy ív{0}}oltó készülékből áll. Az elektromágneses rendszer felelős a vonzási erő létrehozásáért; az érintkezőrendszer kezeli az áramkör létrehozását és megszakítását; az ív-oltókészülék pedig az érintkezők nyitásakor keletkező elektromos ívek elnyomására szolgál, ezzel megelőzve az érintkezők károsodását és meghosszabbítva a berendezés élettartamát.

Tulajdonságai miatt,-mint például a könnyű vezérlés, a gyakori kapcsolási műveletekre való alkalmasság és a robusztus távirányító képességek,-a kontaktorokat gyakran használják a motorindító-leállítás vezérlésben, a világításvezérlésben és az automatizált vezérlőrendszerekben, így az ipari elektromos vezérlőalkalmazások alapvető alkotóelemei.